-1 ℃ Törvények és végrehajtásuk
Olyan bírót már elpáholtak néhányszor, aki a labdarúgópályán fújja a sípot. Olyat azonban még nem, aki a tárgyalóteremben ítélkezik. Néhány hete sajnos ez is előfordult. Az egyik városi bíróság elnökét egy ügyfél valamint az élettársa a lakásánál megvárta. Mikor a bíró testközelbe ért, megtámadták és nyolc napon belül gyógyuló sérülést okoztak neki.
Az eset több mint elgondolkodtató. Először az jutott eszembe, hogy az „átkos kádári rendszerben” ez nem fordulhatott elő. Most demokrácia van (elvileg). Az emberek azt hiszik, mindent szabad. Az egész talán akkor kezdődött, amikor lassan, de komótosan szétverték a rendőrséget. Mára eljutottunk odáig, hogy egy rendőr nem mer egyedül intézkedni. De ugyanaz a polgár, aki a poszttal félvállról, pökhendien beszél, rémülten rohan a kapitányságra, ha ellopták a kocsiját vagy a pénzét.
A folyamat azzal folytatódott, hogy a büntető eljárás módosítása során olyan garanciákat vezettek be (helyesen), amelyek megközelítik az általunk is elfogadott nemzetközi normákat. De Justicia mérlegének másik serpenyőjébe nem tettek olyan jogokat, amelyek továbbra is biztosítják a bűnözőkkel szembeni hatékony fellépést.
És a szekér ment tovább. A régi rendszerben anyagi (fizetés, épület, berendezés stb.) szempontból már jócskán lezüllesztett bíróságok erkölcsi tekintélyét is meg lehetett kérdőjelezni egy idő után. Manapság gyakran előfordul, hogy ha az ügyfélnek nem tetszik az ítélet, egyszerűen „lekommunistázza” a bírót. Aki – mivel nem káromkodhat és csak udvariasan beszélhet – köteles ezt egész egyszerűen fellebbezésnek tekintetni.
A régi rendszer utolsó éveiben a pártvezetés már tartózkodott attól, hogy diktátumokat intézzen a bírósághoz. Mostanában viszont megesett pl. az, hogy a kormánykoalícióhoz tartozó valamely párt megyei vezetőségénél felvették a telefont és közölték a bírósággal, milyen ítéltet szeretnének. Ezt a bíróság természetesen visszautasította, de elgondolkodott azon, hogyan képzelik egyesek a jogállamot.
Még a Németh-kormány idején indult meg az a folyamat, amely a bírák anyagi megbecsülésének helyreállítását tűzte ki célul. Ezt a Balsai-féle igazságügyi vezetés (nagyon helyesen) magáévá tette. Ennek következtében jelentősen emelkedett a bírák fizetése. Nem kívánok példálózni azzal, hogy Nyugaton egy bíró milyen jövedelemre tesz szert. Ugyanis tudomásul vettem, hogy ebben az országban élünk. Azt azonban mégis megjegyzem, ez a fizetés csak arra elegendő, hogy legalább tíz ügyfél legyen egy hónapban, akinél az adott elsőfokú bíró többet keres (legalábbis papíron).
Mindezek a tényezők vezettek el olyan társadalmi helyzethez, amelyben egy embernek egyáltalán eszébe juthat az, hogy a bírót meg is lehet ütni.
A parlament foglalkozik olyan törvényjavaslattal, mely szerint meghatározott közjogi méltóságok (pl. köztársasági elnök) megsértése esetén a jelenleginél súlyosabb büntetéseket lehet kiszabni. Az a gyanúm, hogy az általam egyébként nagyra becsült Göncz Árpádot nem fogják megtámadni. Már csak azért sem, mert jól kiképzett testőrei vannak. De mint a mellékelt ábra mutatja, egy bíróval ez előfordulhat. Nem szeretném, ha mi is eljutnánk az Itáliában már megszokott bírógyilkosságokhoz. Nem ártana tehát ebbe az irányba terelni a törvényhozást.
Még valamit a képviselők figyelmében ajánlanék. Ma a Tisztelt Ház éjjel-nappal tanácskozik, sorra hozzák a törvényeket. Egy dolgot azonban nem szabad elfelejteni. A jogszabály csak akkor jogszabály, ha kikényszeríthető. Meg kell tehát akadályozni az államhatalom erkölcsi és funkcionális széthullását. A hatalom olyan helyzetet jelent, amelyben valakinek lehetőség van arra, hogy akaratát másokra rákényszerítse. Szükség van tehát azokra a kényszerhatalmi szervekre (bíróság, ügyészség, rendőrség, végrehajtók), amelyek érvényt szereznek a jogszabályoknak.
Mindaddig tehát, amíg az előbbi szervezetek anyagi, erkölcsi megbecsülését és megfelelő működését nem állítják helyre, teljesen felesleges parlamentesdit játszani. Ugyanis, ha így megy tovább, akkor a legszebben kidolgozott törvényeink sem lesznek végrehajtva.
(1991/7-8)
Dr. Nikolin Zoltán
| Cikk nyomtatása
Megosztás
