-1 ℃ Sietősen
Az idős, 72 éves férfi kicsoszog a konyhába és leül reggelizni. Kis idő múlva feláll az asztaltól és ijedten szól a feleségének, hogy rosszul van. Nyelve alá teszi a mindig kéznél levő szívgyógyszert. A rosszullét pár perc után sem múlik, az asszony a telefonhoz siet és tárcsázza a családi orvost.
Segítséget kér. A doktor azt mondja, azonnal hívjon mentőt, és mondja meg a központnak, hogy infarktuson átesett betegről van szó.
Az idős ember nehezen veszi a levegőt, zihál, egyre rosszabbul érzi magát. Már nem is ül, hanem lassan eldől az ágyon.
Hét-nyolc perc múlva csöngetnek az ajtón. A köpcös, 45 év körüli mentőorvos indulatosan kérdezi az asszonyt:
- Hol a beteg?
Az orvos odalép az ágyhoz, ledobja a férfiről a takarót, rutinszerűen meghallgatja a szívét, ellenőrzi a pulzust és a szem állapotát.
- Remélem, tudja, hogy már halott – mondja az idős asszonynak, aki összeroskad a szavak súlya alatt. Még csak sejti, de nem érti a borzalmas hírt.
- Kér injekciót? – hallja valahonnan nagyon messziről, de hirtelen azt sem tudja, hogy kinek akar az orvos injekciót adni. Fejével megadóan bólint. Közben sípol a kaputelefon. A halott férfi testvére mászik fel a lépcsőn. Az asszony a sietősen távozó mentőorvost kérleli:
- Kérem, doktor úr, várjon néhány percet, most jön a férjem testvére, aki szintén nagyon beteg. Ha most rosszul lesz, én meg sem tudom emelni.
- Miért, mi a baja az úrnak?
- Parkinson-kóros.
- Ugyan kedves, a Parkinson-kór az nem is olyan súlyos betegség – válaszol az orvos, azzal hátat fordít a kétségbeesett nőnek és erőteljes, határozott mozdulattal teszi be maga mögött az ajtót: részéről a dolog bevégeztetett.
Az asszony magára marad halott férjével. Még hallja a sietős lépteket a lépcsőház felől és csak csendben suttogja maga elé:
- Köszönünk mindent, doktor úr!
(1995/1-2)
Erdei Éva
| Cikk nyomtatása
Megosztás
