-1 ℃ Százas
„Fogják meg! Fogják meg!” A kiáltozás megtörte az utca szokott mozgalmasságát. A két ordítozó férfi rohanás közben előre mutogatott. Egy idős, pipaszárlábú aggastyánt kergettek. Üldözők és üldözött közt a távolság rohamosan csökkent.
Az utca megmerevedett. A járókelők még nem ocsúdtak föl meglepetésükből. A cingár öregember mind közelebbről hallotta a kiáltozást.
– Tolvaj! Tolvaj! Fogják meg!
Amikor az áruház bejáratához ért, hátrapillantott. Szemében kétségbeesés. Térde megroggyant, erőtlenül lépett a ki-be tóduló vásárlók forgatagába. Lábában nem bízhatott, a tömeg közt elvegyülve keresett reményt. A sokaság elemi erővel hömpölygött. Az öreg megadóan araszolt a lökdösődő vállak tengerében.
Egy kéz nyúlt felé. A szorításától megrémült, megállt. Utolérték! Megfordult. Tekintetét a földre szegezte. Értetlenkedő, kíváncsiskodó kör szövődött köré.
– Miért tette, papa? Miért rántotta ki a százast a kezemből?
Nem volt válasz.
A tömeg csendben figyelt, az arcok szánalmat sugároztak. Hisz `nem véres szájú oroszlánt, s nem tagbaszakadt, életerős embert láttak maguk előtt, csupán egy vézna, fáradt embert. Az öreg a zsebébe nyúlt, remegő kézzel adta vissza a százforintost. Üldözője elvette tőle és ismét kérdezett:
– Legalább mondja meg, miért tette?!
– Mer’ három napja nem ettem...
Az üldöző láthatóan zavarba jött. Az öreg felé nyújtotta a pénzt, de az nem fogadta el. Erőszakkal a zsebébe gyömöszölték.
A kör lassan tágult, összetartó ereje szertefoszlott. Az időközben megjelent rendőr is hátrébb lépett. Aztán gondolt egyet: odament az újságoshoz, s kért egy sportlapot. Gondosan összehajtotta, zsebébe tette és a dolga után indult.
(1992/5)
Sárai Dezső
| Cikk nyomtatása
Megosztás
