-1 ℃ Beköszöntő
„Állj a védtelenek, gyengék közé; az erősek, hatalmasok oldalán harcolni nem virtus!” Ez az idézet került 1988-ban a Külváros címfejére, amely egyben a lap hitvallásaként szolgált. A kulturális és szociális folyóirat most egy emlékszám erejéig visszatér, s olvasói igény esetén a weben folytatódik.
Üdvözlet az olvasónak! Üdvözlet mindazoknak, akik megvették e lakóterületi újság próbaszámát, s így járultak hozzá forintjaikkal nyomdaszámlánk kiegyenlítéséhez. Lapunk ugyanis csak akkor élhet tovább, ha eltartja, akinek készül: az olvasó. Ezt leginkább a Külváros éves előfizetésével, rendszeres vásárlásával teheti meg bármely támogatónk. Mi, szerkesztők és kiadók pedig hirdetési bevételeinkből próbálunk majd gazdálkodni, s nem utolsósorban igyekszünk az olvasó kedvében járva eladható, érdekes újságot csinálni ebből a számítógéppel létrehozott vékonyka kis kiadványból.
Az is bolond, aki lapot indít, alapít ma Magyarországon ezekben a pénz- és papírhiányos időkben – mondhatnák Csokonai után szabadon az örök kételkedők, a bizalmatlan kishitűek, a legenyhébb kockázattól is irtózók, a kudarcot sosem vállalók. Mondják, mondták is ezt néhányan még megjelenés előtt, de válaszunk erre más nem lehet, mint az, hogy nem csupán üzleti, haszonleső szempontok alapján szerveződhet egy ilyen civil vállalkozás. Épp` ellenkezőleg! Úgy véljük, mióta kísértet járja be a kultúrát, a gazdaságosság kísértete, és a technokraták meg a merkantil szemléletűek nyereséget és veszteséget hozók táborára osztják az országot, nos, ilyenkor kell igazán összefogni a szétesőben lévő közösségeket, ilyenkor kell megszólítani a napi gondokkal, erkölcsi és eszmei válsággal küszködő, befelé forduló embert. Kultúráról és közösségről beszélünk elsősorban, mert népművelők indítják útjára a Külvárost, művelődési ház a kiadó is. Népművelői észjárással tehát így fogalmazhatjuk meg szándékunkat: ha a nép nem jön a művelődési házba, menjen a művelődési ház a néphez, a nép házába. Jelen esetben egy újság formájában.
De nem akarjuk kisajátítani a lapalapítás ötletét, ezért szólnunk kell róla, hogy a nép küldötte ezúttal bejött a kulturális intézménybe: a lakóterület társadalmi és politikai szervezeteinek képviselői szorgalmazták a terv megvalósítását. Mert megnőtt a lakosság információéhsége; a helyi ügyekben is gyors, pontos és hiteles tájékoztatást kíván. Igyekszünk közérthetően, népszerű formában sokakhoz és meggyőzően szólni: nem fényesre lakkozva mindent, ami szürke s érdes felületű. Egy újság, amely a lakóterület életével foglalkozik, már puszta létével, tekintélyével is javíthatja az állampolgári közérzetet, hiszen az emberek, ha magukénak vallják, akkor tudják, hogy legalább van hová, van kihez fordulniuk, ha máshol nem hallgatják meg őket. Mindezek mellett egy ilyen lap a társadalmi ellenőrzés, a lakossági visszajelzés hatásos eszközévé válhat, mivel fórumot teremthet a többszólamú érdekkifejezésnek, s ezáltal segítheti a döntéselőkészítőket is. Reméljük, ebben a mostani hangzavarban nem tűnik el a döntően munkásrétegek lakta, sokhelyütt elöregedett peremkerületek érdekvédelme a „nagypolitika" vagy a város általános helyzetképének árnyékában.
A Külváros a korán kelők hangja! Írásainkkal ellene leszünk azoknak az újreformereknek, azoknak a hivatásos mozgalmároknak, akik csak szavakkal jelzik megújulásukat, miközben cselekedeteikkel továbbra is a pincepörköltszagú forradalom hívei, s fehér asztalnál ápolják kiváltságaikat. Cikkeink szellemével szembeszegülünk azzal a primitív szocializmus-képpel, amely pusztán a kapitalizmust tagadva lelkesít jobb munkára, ugyanakkor az egyenlősdire építve állami segítséggel zsákmányolja ki a szorgalmasan dolgozókat a léhák, a lógósok, a lumpenek, a linkek, a lazsálók javára.
„Az állam akkor erős, ha a tömegek mindenről tudnak.” E gondolatból indulhatott ki államminiszterünk a minap, amikor így fogalmazott: „Nyilvánosság nélkül nem jut el a hatalom hangja a néphez, de a nép igazi hangja sem a hatalomhoz.” A Külváros szerkesztősége ugyanezt vallja és kiegészíti azzal, hogy az alulinformált ember vagy demagóg, vagy báb.
Nagy a felelősségünk, mert úgy tartjuk; a társadalom számára a sajtó a hatalom ellenőrzésének egyik legfontosabb eszköze, a sajtó képviselője pedig a közvélemény szeme és füle. Újságunk nem zárkózik el attól, hogy városrészünk eredményeinek, sikereinek, napi életének bemutatásán túl hangot adjon az esetleges ellenvéleményeknek is.
Találunk témát bőven. Az előttünk járók túl sokáig hivatkoztak az össztársadalmi érdekekre, miközben megfeledkeztek az egyesről, ez egyénről, magáról az emberről. Mi, hozzá, a személyiséghez szeretnénk szólni, s nem a „munkaerőhöz”, mint „termelési tényezőhöz”. Szólni kívánunk a hátrányos helyzetűekről, idősekről és fiatalokról, nagycsaládosokról és magányosokról egyaránt, a szegényekről, az egzisztenciális gondokkal küszködőkről, azokról, akik nem biztos, hogy meg tudják fogalmazni gondjaikat.
„Állj a védtelenek, gyengék közé; az erősek, hatalmasok oldalán harcolni nem virtus! Ne ejtsen meg a könnyű, puha élet varázsa; nehogy cserben hagyd a veled egysorsúakat, mert téged talán megtűrnek a felsőbbek között ...” Csaknem száz éve üzente ezt Benedek Elek fiának, s nem üzenhetne ma sem és más sem ennél magasztosabb, aktuálisabb útravalót a nép művelőinek, egy újság szerkesztőinek. Szeretnénk e „szent ügy” szolgálatába állni.
Ez itt a külváros népének hangja, a korán kelőké!
(1988. október)
Rajz: Pandur József
| Cikk nyomtatása
Megosztás
